Miről is szól ez a blog?

Egy kis "rólunk" egy kis irodalom, egy kis képzőművészet és 69 fejezetnyi történet "Hanna ment Szingapúr" címmel arról a két évről, amit a lányom az United World College ösztöndíjával Ázsiában töltött.

A JOBB OLDALI SÁVBAN:

" BEMUTATKOZÁS ÉS ALKOTÁSOK" címszó alatt kedvedre válogathatsz!

Biztonsági öveket bekapcsolni!

Jó olvasást!

-------------------------------------------------------------------------------


2014. június 3.

H A N N A  B Ú C S Ú Z O T T  S Z I N G A P Ú R



69. FEJEZET

( ennek a fejezet a végén találjátok, az összesen 68 fejezet linkjét ).

(Szerző: Dreska Ildikó)

"A legjobb dolgok nem jönnek könnyen. Küzdeni kell értük. És a világon semmi nem olyan fenséges, mint azok a dolgok, amelyekért a legkeményebb küzdésen át vezetett az út."



Nemzetközileg ÉRETTEN, két év jegyzeteinek egy részével
 Utószó: ( avagy bejegyzés 2014.július 6. után, amikor kézhez kapta az érettségi eredményeit)
A maximálisan elérhető (amit a világon is csak nagyon-nagyon kevesen érnek el 45 pont)-ból 42 pontos nyugodtan írhatom, hogy szintén nagyon ritka és zseni szintnek számító IB nemzetközi érettségi eredménnyel, maximális pontszámú szakdolgozattal. 

100%-os emelt rajz , közel 100%-os emelt biológia , emelt ázsiai történelem-emelt világtörténelem, emelt angol nyelv és irodalom, standard matek (és természetesen itt történt a pontvesztés), standard spanyol nyelv (szintén pár pont híján 100%).

És egy kis statisztika: Nemzetközi IB érettségi átlag a világon: 29,8 pont, UWCSEA Dover Singapore átlag: 36,7 pont. 
Forrás:
https://www.uwcsea.edu.sg/node/9795


...Utálok bőgni. Mások előtt meg végképp. 
A bőgés magánügy. 
A bőgés lehet bánatos, de lehet öröm - hála - meghatódás könnyes is.
A bánatkönnyeket ügyesen kell fogadni, mondjuk este a takaró alatt szipogva.
A többi nálam sosem kérdezi, hogy jöhet-e ? Jön. Bárhol és bármilyen helyzetben. 
Pedig nagyon igyekszem visszafolytani.
Végigbőgöm a lányok szülinapját, az Anyák napjákat, a Karácsonyokat, a Himnuszt, a tanárok búcsúztatását, az évzárókat, a díjátadókat, a nagymamámék szunnyadó "gyermekkorom féltett kincse" kertjét a Bakonyban. Filmeket és dalokat, a fényképalbumokat, papám szemüvegét.
Vagy egyszerűen csak azt, hogy süt a nap, fű illat van, rám néz a macskám.

Mostanában valószínűleg sutyiban, vízhajtót szed a könnycsatornám, pedig nagyon igyekszem, hogy rajtakapjam és elcsípjem a grabancát. 
Kezelhetetlen. Tolakodó és folyton emlékekkel tömi a fejem. Ezek ilyen boldogság-büszkeséges-anyás hálakönnyek...úgy egészen egyszerűen...MINDENÉRT!




Történt az, hogy véget ért a 2 éves szingapúri "kiküldetés"

Amit egyenlőre nagyon nehéz felfogni, és belegondolni. Hogyan lesz a továbbiakban nélküle?
Ez az időszak gyökerestül felforgatta az életünket, olyan utak láttak napvilágot, amelyek csak valahol a világűrben és még azon is túl...foganhattak és csapódtak be váratlanul a mi életpályánkra.
Itt aztán törtek, zúztak, lebontottak mindent és új hálót szőttek, új terveket építettek. Mi meg csak néztünk, mint a tátott szájú, " mi még sosem láttunk ilyet" porszem töredéke "kishülyék". 

Itt van ez az United World College, ami Kurt Hahnak köszönhetően, 1962-ben kezdte meg a működését és akkor még csak az angol tartományok és Európa országainak legkiemelkedőbb tehetségű diákjait kereste, válogatta és építette egy közösséggé. Mára pedig világszervezetté nőtte ki magát.http://uwc.hu/hu/index.html
Lassan három éve, az interneten, véletlenül találtam rá az UWC-re. ...és  abban a pillanatban egészen biztos voltam abban, hogy ez - az a hely, ahova tartozni fog a lányom. 

Fogtam egy szemceruzát és felírtam a fürdőszobai tükörre a következő szöveget: 
"Hanna bejut az UWC-be :) " 

Innentől fogva bárki a családból belenézett a tükörbe, ezt a szöveget látta.

Ez a mondat láthatatlanul növekedett, csápokat növesztve terjeszkedett és behálózta az életét, az életünket. 

( A tükörre egyébként az egyetemi felvételik előtt felkerült a Ringling is, ott volt pár hónapig, aztán letöröltem, és helyette azt írtam fel, hogy " Hannának sikerül bekerülnie a számára legjobb egyetemre". Ebből az a zavar keveredett, amiből ebben a fejezetben írok ITT!  , hogy végül mind a kettő dolog idevonzódott és elég nehéz volt okos döntést hoznia. Tehát óvatosan a tükörre írással :) )

...és itt van ez a Szingapúr, amire az elején amikor megkapta a "melyik iskolába kerültél" levelet, csak annyit mondtam csalódottan: - Na ne már!

"Azt megtanultam, hogy az élet semmit sem ér, ha nem vállalsz kockázatot. Igen, érnek fájdalmas dolgok útközben, de sosem tudhatod, mi sül ki belőle. Van, hogy valami csodálatos."

...és amikor már ott volt, néha voltak bizonytalan pillanatok számtalan dologgal kapcsolatban: Annyira szokatlan, annyira nehéz, annyira más volt mint amit itthon megszoktunk:  óriási követelménnyel, "ezer felé szakadok és ezer féle dolgot csinálok"-kal. Sokszor nem tudtam követni az eseményeket, olyan gyorsan történtek, és annyi váratlan dolog jött "bejöhetek?" kérdés nélkül, hogy csak kapkodtam a fejem. ...és persze soha nem aggódtam ennyit a lányomért, mint az elmúlt két évben!!

A maximumon túl élvezhette a lányom az UWCSEA Szingapúr vendégszeretetét! Nem hiszem, hogy ezt még bármivel fokozni lehetett volna! A lehetőségek tárháza rohant, száguldott felé. Csak eléjük  kellett állni, bele kellett kezdeni és behunyni a szemét, nagyon összeszorítva, hogy semmi el ne repüljön.

Tanulj nagyon jól, igyekezz, tégy-csinálj sokfélét, hozz létre új értékeket, mutass olyat amit még mások nem mutattak, légy egyedi, légy önzetlen, segíts, önkénteskedj, légy kedves, maradj szerény, maradj egyszerű, tarts mindent tiszteletben, ügyelj a szabályokra és ez a hely minden igyekezetedet, törekvésedet tolerálni, támogatni és segíteni fogja! Az álmaidon messze túl!

"Ha valakiben van elegendő rugalmasság az új befogadására, akkor tanulni is képes majd, vagyis fejleszteni önmagát és előlépni a saját életében. Aki reális célokat tűz ki maga elé, tisztában van a képességeivel és értékeivel is. Ha nem ezt tesszük, az élet könnyen olyan agárversennyé válhat, ahol állandóan a műnyúl után rohanunk, soha el nem érve azt."

Nagyon szerencsések vagyunk, hogy Szingapúrban tölthette az ösztöndíja két évét!

...Hálásak vagyunk mindenért!


Elballagott...elmegyek, elmegyek...hosszú útra megyek...

Az érettségi egészen május 23.-ig tartott. Neki még ezen a napon volt spanyolból egy négy órás írásbeli vizsgája.
...és ezen az utolsó héten érkeztek a szülők, testvérek, nagymamik, nagypapik, és a diákok egyéb hozzátartozói. Így sokan kiköltöztek és az időt a látogatóik kalauzolásával töltötték.
Egyébként mindenki lázasan készülődött a még hátralévő érettségijére, a ballagásra és elkezdődött a csomagolás, pakolás, ... végleg hazafelé.



Mi május 24.-én reggel felkeltünk, (előző nap megfőztem az ebédet). Szépen felöltöztünk, megfésülködtünk és beültünk az első, -30 centiméterre a színpadtól-VIP sor-, karosszékbe! a monitor elé.
Innen, ebből a tökéletes helyzetből néztük végig azt, hogy hogyan ballag el a lányunk Szingapúrban. (mivel az iskola online közvetítette az egész ceremóniát)

Aptya előző héten letöltött valami programot, amivel halál biztosra ígérte, hogy fel tudja venni az egész ballagást. Én pedig  Prt Scr-eltem, fotóztam, fényképező-videóztam. Végül aptya által ígért halálbiztos program tökéletesen felvette a hangot, de a képből nem látszott semmi. Anya Prt Scr-melései, fotói és fényképező - videózása jó homályos lett.
De a ballagás után pár óra múlva az UWCSEA feltette teljes terjedelmében az egészet az oldalára és szerencsére -gondoltak a béna anyákra és apákra-,  készült jó pár fotó is. 
Aptya aztán összevágott egy öt perces videót az iskola által készítettből, amit itt tudtok megnézni.
A lányom ofő nénije és az osztály látható rajta abban a pillanatban amikor átveszik az IB nemzetközi diplomájukat:



Nekem már nagyon régóta az volt az egyik nagy álmom, hogy lássam a lányomat egy estélyi ruhában.
Ez az álmom is most teljesült, Szingapúr jóvoltából. A ballagási ruha is ajándék Szingapúrtól. Az iskola varró nénije megvarrta, Hanna pedig megálmodta és megtervezte. 

A NUS University épületében volt a ceremónia. Ez az óriási színházterem tele volt.


Ezt a homályos fotót én készítettem a monitorom mögül. Ott a magyar nemzeti zászló.







Azok az emberek, akik remekül vezetik ezt az iskolát:



A kórus, amely elképesztően gyönyörű és színvonalas műsort adott:



... nem is tudom elmondani, milyen érzés volt látni a szingapúri online TV képernyőjén, a ballagó tanulók baby fotói között az én lányomat!

Ez az iskola pár perces hivatalos videója. Benne van Hanna is, amint éppen várakozik, hogy szólítsák a színpadra: https://www.youtube.com/watch?v=BmE83ds9NJI




Ő pedig az én piros estélyi ruhás, IB nemzetközi érettségi diplomás lányom! Egyenesen, Szingapúrban!
























A 11.-esek és 12.-esek egy csoportja.

A ballagást egy elképesztő helyen, egy elképesztő ünnepi vacsora követte:





Az egész ballagás nagyon szép, pontos, precíz, hibátlan, igényes és pompázatos volt. 
Nagyon megadták a módját a méltó ünneplésnek.

Egyébként itt lett volna népviseletben a lányom, a vacsorán pedig az estélyiben. De mivel sem a ballagás, sem az azt követő vacsora nem az iskolájában volt (és a kettő sem egy helyen), ezért nagyon macerás lett volna a piros ruha valakire rábízása, főleg gyűrődés mentesen egy zacskóban. Ezért a ballagás reggelén bánatosan, de egy ruhát kellett öltenie, mégpedig azt ami a vacsoránál elvárt öltözet volt. Az estélyit. Nekem ebben is nagyon tetszett!

A vacsora után a csapat nagy része egy luxus after partyba ment, de Hanna úgy döntött, hogy egy ilyen helyen ő biztosan nem érezné jól magát, ezért ezt kihagyja. 
Szerencsére néhányan, hasonlóan vélekednek a partykról, így az egyik osztálytársáéknál csináltak egy jóval szerényebb, beszélgetéses baráti összejövetelt. 

Voltak akik már ezen az estén, vagy másnap hazautaztak és mondtak búcsút, talán örökre Szingapúrnak, és egymásnak...

Szépen lassan, - ez a tenni akarással felvértezett, örökké lázasan mozgó, a világ minden tájáról érkező szorgos hangyákból álló boly- , újra szétszéledt, hogy elmesélje és hírül vigye a nagyvilágban mindazt, amit itt látott, tanult és örökre az emlékezetébe vésett. 

Néha nehezen lehet tökéletesre sikeredetten megköszönni dolgokat! Szingapúrt sosem fogjuk tudni elégszer megköszönni! Az összes szó kevés...
Hanna úgy döntött, hogy saját maga fest kalocsai mintás, virággal átszőtt köszönő lapokat,és veti papírra a gondolatait ezért a két évért cserébe. 



"Itthonra tervek":

Ha hazajön, akkor egy utó-ballagási vacsorára akarja ő maga meghívni a családot. Ragaszkodott ahhoz, hogy saját maga készíthesse az ünnepi - teljes mértékben húsmentes - szuper egészséges - és szuper változatos menüsort. Már körbeküldte emailben a meghívókat. Amiből szeretnék egy rövidet idézni:

" Virágot, meg hasonlókat inkább ne hozzatok, cserepeset se, mert úgyis Anyának kéne locsolnia. Ha nagyon ragaszkodtok ajándékhoz, akkor esetleg  kutyáknak való fogkőeltávolító rágócsontot elfogadok. Vagy puszit. "

Kapott már valaki kutyáknak való fogkőeltávolító rágócsontot a ballagására? Hát ő fog!




Miközben a Tópartiban...

Ide most nagyon sok gondolatot, történetet és eseményt tudnék írni...ami ez alatt a két év alatt történt vagy történnie kellett volna...Ebben a blogban többször írtam nagyon jókat a régi gimnáziumáról, amit most lehet törölnöm kellene. De mégsem teszem...mert Hanna nagyon szerette a tanárait, az iskoláját és a két év alatt rengetegszer eszébe jutottak az ott töltött évek, és... mert nagyon bízom benne, hogy csak ez az egy osztály működik/működött :  " nálunk nincs olyan, hogy osztály közösség " (idéztem egy jelenleg oda járó diákot) érzetével.

Egyetlen embernek jutott eszébe a 12/C-ből, hogy az együtt töltött négy év után (mert ez hat osztályos gimnázium volt) talán felkelkerülhetne Hanna fotója is az érettségi tablóra. 
Hanna Szingapúrban volt, amikor szóltak neki erről, és Szingapúrban senkinek sincs matróz blúza, így egy fehér ingben fotózkodott. Ezt azonban nem találták megfelelőnek. Aztán persze később kiderült, hogy fotózkodhatott volna ő matrózban is...teljesen mindegy...ez csak egy kifogás , mert "egy olyan aki két éve elment az osztályból, az nem tartozik már hozzájuk". 
Ebből kifolyólag így a szingapúri kis életete végén, nem fért bele még egy " Gratulálunk!" sem azoktól akikben ő mindvégig nagyon bízott. 

Úgy gondolom, hogy ha az együtt töltött 4 év, és az iskolájának szerzett rengeteg dicsőség után egy matróz blúzon múlik a "hozzánk tartozol" érzése, akkor az egészet megette a fene...
Mint ahogy megette a fene az emberséget, a tiszteletet, a barátságot, a megbecsülést, az őszinteséget, az osztályközösséget,  és a "büszkék vagyunk rád"-ot is! 

Az ÉRETTSÉG-hez ezt is tanítani kéne/ kellett volna nem csak egy gimnáziumban, de otthon is! 
( Hálásan  köszönöm viszont annak a 3-4 embernek, akiknek ez a két év sem törölte ki az emlékezetéből, és barátságából a lányomat. A műbarátoknak meg jobb oldalra csúszott mű szíve van ). 

Köszönjük Tóparti Gimnázium! 


...és legyenek büszkék magukra Magyarország azon gimnáziumai és középiskolái, akiknek akkor is számít egy volt diák, ha azt, egy igen rangos nemzetközi ösztöndíjjal másfelé veti a sors. (mert szerencsére léteznek ilyenek)





Két év után (nem négy!!!) ezt írták róla Szingapúrban: 


"Hanna is an extremely able student who also works very conscientious.. Hanna should be congratulated  on her hard work and excellent approach." ( Spanish language )

"Hanna is quiet, conscientious and diligent student. She has worked hard in History throughout the programme.Hanna as part of the class and I would like to take this opportunity to wish her a very happy and successful future." ( History HL )


"I have been incredibly impressed with the progress that Hanna has made over the past year. Hanna has started to truly flourish in Biology. She is a reflective student and can come across as shy." ( Biology HL)


"Hanna deserves the highest praise for her achievements in this course.She seldom seeks for help and doesn't seem to work much with her partner, preferring to accomplish her tasks alone." (Mathematics SL) 


"She has always been against the use of animals for human consumption and it was the trip to  the meat market nearby that really opened up her creative energies and quiet rage. " ( Visual ART HL )


"Hanna is quiet. She is a student who enjoys learning  and she has made very mature observations and comments regarding the various theories of how knowledge is acquired. She is a very well organized student. It has been a great pleasure to have Hanna in the class and I wish her much success." ( Theory of Knowledge) 


"She is an extremely dedicated student  and is a pleasure to teach, as she is self motivated, highly conscientious and reacts well to feedback.  Hanna always pushes herself to produce her best work and in class always embraces challenges given to her to help her extend her learning.  Although quiet in class, Hanna can always contribute when asked to do so in class and works very well in the pair or group work speaking activities. Her speaking skills are very good and she performs very well . " ( Spanish language )


"Hanna is a very good student who has made tremendous strides in History. Hanna works very hard."

( History HL )

"Hanna has a good grasp of the topics and understands much of the work covered.Hanna is very good listener and her homework is always completed on time, showing evidence of great effort. " ( Biology HL )


" Hanna is friendly and thoughtful member of this TOK class. She works very well with others and is a reliable and dependable member of any group.Hanna is very well organized and prepared for class. She has never handed in anything late or incomplete and I can always count on her to keep up with all tasks assigned. Hanna has a very mature approach to her own learning and it is truly a pleasure to have her in this class. ( Theory of Knowledge )



"When first beginning service at RDA, Hanna worked as a side - Walker. However, due to the amount of enthusiasm and responsibility she demonstrated , she was quickly moved to the place of horse-leader.  She is now in charge of grooming, tacking up and leading horses and riders during our weekly sessions. Hanna's position at rDA requires great responsibility, and she takes this responsibility quite seriously, always putting the safety of her horse and rider as her top priority.  Hanna has a reserved and quiet manner, but she is always friendly with staff and children at RDA. She has also volunteered at RDA outside of the required Monday service slot, which further demonstrates her commitment. Hanna's reflections are thoughtful and well - developed, demonstrating her full awareness of RDA's impact on students with disabilities." ( Service comments )


"Hanna has settled remarkably well into a situation that is geographically and culturally so far form her home. Although rather quiet, Hanna forged some, good friendships and she has thrown herself into some very worthwhile co-curricular commitments. Her love of animals, horses in particular, was evident when we visited the Riding for the Disabled centre for UWC Day, where Hanna volunteers once a week with school and sometimes in her own free time. Hanna is sensitive to the needs of the horses and the riders, and it is this same keen awareness and empathy that helps her to move from strength to strengh in all areas. While she sees herself as a shy person, she is not afraid of expressing her individuality in areas such as ART, which is her second passion, peace initiatives being a close third. Academically, she sets high targets and achieves them methodically she sees. Overall, it has been a pleasure to watch Hanna make excellent use or the range of opportunities on offer, and blossom into a well - adjusted and confident young adult. " ( Tutor comments )



"It is clear from this report that Hannah has engaged in a range of meaningful activities and consequently accomplished a great deal which she can be truly proud of.  An excellent year hanna-well done!" ( HOG comments)





Valamikor 2012. augusztusa körül született ez a blog, és most 2014. júniusában véget ér.

2 év élményeit, gondolatait "vetettem papírra", ahogy a legelején ígértem: nagyon őszintén.
Remélem mindazoknak a sors-fiataloknak, sors-anyuknak és sors-apuknak akiknek az élete a jövőben összefonódik az UWC-vel, hasznosnak tartják majd ezeket a sorokat!

Szeretném megköszönni mindazoknak akik olvastak! (Több mint 35.200 klattyintást jelez a blog statisztika )
Szeretném megköszönni mindazoknak, akik segítségemre voltak: akár tanácsokkal, akár szétesett lelkem összegereblyézésével!
Szeretném megköszönni mindazoknak akik bíztak, hittek a lányomban!
Azoknak, akik együtt örültek az örömünknek, és őszintén drukkoltak nekünk!

A HANNA MENT SZINGAPÚR CÍMŰ BLOGOT EZENNEL LEZÁROM!



Jó olvasást kívánok:

Dreska Ildikó



1.-31. FEJEZET egy kötegben: ITT OLVASHATOD 
Előszó: Hogyan került Hanna, Szingapúrba
1. fejezet: A bőrönd
2. fejezet: Anya idegrendszere robban, menekülni most aki tud
3. fejezet: Szabályok
4. fejezet: Van ahol Szingapúr
5. fejezet: Búcsúzni barátoktól
6. fejezet: Búcsú az
7. fejezet: Étel micsoda, oh..
8. fejezet:Járás az idő
9. fejezet: UWC ösztöndíj? Az mi az?
10. fejezet: Beszámoló
11. fejezet: Szingapúr, veled fekszem és ébredek
12. fejezet: Szív felett H betű
13. fejezet: Malayzia, Malacca városa
14. fejezet: A földlakók film
15. fejezet: Malayzia, Desaru
16. fejezet: 17. szülinap, Szingapúrban
17. fejezet: Étel, honvágy, kínai negyed, számológép, fényképezőgép, óra, suli, filmek, magyar, űrhajós, mezítláb, bünti, Az Anyagiak, feladatok, tánci-tánci, UWC 50 éves, béke napja, istálló
18. fejezet: IB=Nemzetközi érettségi
19. fejezet: Rózsaszínben és United Nations Evening 2012.
20. fejezet: India: embert próbáló napok. A hullámok azért vannak, hogy elnyeljenek, te pedig azért vagy, hogy kiússz.
21. fejezet: India

22.fejezet: Ez az a hely
23. fejezet: Titok, agyhártyagyulladás, béke program, amerikai est, első bizonyítvány, szülői Szingapúrban, 34 nap itthon, mennyit beszélünk?, iskolai programok, bárbekjú party, szülői Magyarországon, egy zene
24. fejezet: A fény ünnepe, mi az a bindi?, projekt week video, azt hiszem boldogabb, ha megérkezel, az a régi barát
25. fejezet: Kiállítás Fehérváron, a nemzetközi anyuság lényege, Sinterklaas, Indiatánc, UWC ösztöndíj, szexuális célú emberkereskedelem ellen, feketén......
26. fejezet: Ez itt egy mély pont, kérem szépen.
27. fejezet: Alfajor, cipő adományozás, bögredélután, AIDS day, szinglis, még több "szigorország", botanikus kert
28. fejezet: Kelet felől 6 nap múlva, újra botanikus kert monszunnal, mikroszkóp alatt, télapó, karácsony, szingapúri idegenvezetés
29. fejezet: Hanna jött Magyarország!
30. fejezet: " Magunkra zárjuk szoba"
31. fejezet:10.000!, néhány hír az iskolából, Álmodozás az élet mozgatórugója, Erdélyből-Szingapúrba, történelem, 600-ról-700km2, érdekességek a közlekedésben, Little India, China town, Clarke Quay, Universal Studios, Csak úgy... 

32.FEJEZET:  "Ha szeretnél szárnyalni a sasokkal, ne közösködj a kacsákkal." ITT OLVASHATOD

33.FEJEZET: Lehet-e jónak lenni, nem férek le a gigájukon, ha egy anyu tovább gondolkodik, mérlegelősdi, levélbombák az egyetemekről, mi mennyit ér, Krisztiköszi, TOK week, anyanyelvi nap.ITT OLVASHATOD

34.FEJEZET: Első látásra szerelem, magyar hang, házas vagy?, Pongal ünnepe, Kínai holdújév ünnepe, Thaipusam ünnepe, Kínai és Japán kert.ITT OLVASHATOD

35.FEJEZET: Mi van a csili-vilin túl, alakul a molekula, DNS replikáció, monszun időszak vége, pénzt lopott egy kutyus, cápauszony borítja a tetőket, egy Andriska a repülőn, a világ 5 legnehezebb nyelve, az "óriáscsigatekercs" története, patapucolás, Saludos. Soy Hanna!, Szingapúrban lélekgondozónak lenni, S. Davis, látogatása, az új holland király UWC-s volt, június 19! két teljes hónap magyar földön, a világ legnagyobb madárparkjában Sanyival.ITT OLVASHATOD

36.FEJEZET: Újrapályázás, szülinapok ünneplése, amikor az ember Istent játszik, Indonézia: Greenpeace siker, Egy új világ, érintőképernyős takarító értékelés, Iskolai szünetITT OLVASHATOD

37.FEJEZET: BaliITT OLVASHATOD

38.FEJEZET: Egy ágyban egy idegennel, az első szingapúri kiállítás, két újabb magyarországi elismerés, kisfilmben a "kismagyar", a Valentin napi meglepetés, lassan itt a búcsúzás, magyar zászló Shelby Davis nyakkendőjén, mégis Ázsiában maradok, kutya nevelési tanácsadás skypen, ha csak egyetlen ember, sárkányosban jártam, ropogtatni valók, mai meditáció.ITT OLVASHATOD

39.FEJEZET: Elismerő levél a főigazgatótól, amikor TOK órát tartanak egy magyar lány művészetéről, hivatalos levél a suliból, 7 hónapja távol, és amikor elkezdett hiányozni a lányom, nemzeti ünnep kicsit másképp, Botswana elnöke és Nelson Mandela unokái is UWC-sek voltak, nőnap, készülődés a 3143 méter magas indokínai csúcs megmászására, építs otthont Kambodzsában, autómentes zöld nap, Ó ember-Mit teszel?, Hola Mohalla, birkaszobor, Kathak, 20 emelet hiány, névnap, tánc-show, magyar összetartás, lélekközeli, Hátigen, Fukushima, lélek ringatóITT OLVASHATOD

40.FEJEZET: Rock est, Pulau Ubin szigetén, Asian International Day, Singapore ZOO, Zöld Gekkó Kambodzsa ITT OLVASHATOD

41.FEJEZET: Bali kontra Magyarország  (Társadalomkritika)ITT OLVASHATOD

42.FEJEZET: Amikor már a fél világ Magyarországon nevet, TV a bevásárlókocsin, virágzó tea a csészében, 900 kutya, biogazdálkodás, Most múlik pontosan..., Szingapúrról olvastam, Húsvét, Az ősök tiszteletének ünnepe, egy csoda Indiából, MINDEN-MINDEN MÁSSAL ÖSSZEFÜGG, KÍNAI GYEREKEK KUTYAKÉNT KIKÖTVE (ilyet még nem láttál!!!)ITT OLVASHATOD

43. FEJEZET: Projekt Week+ráadás, túlélő túra Indokína tetején, mesebeli tájak, kutya és patkányhús, 2 hét kaland a kalandban.ITT OLVASHATOD

44. FEJEZET: Újabb képző-és fotóművészeti sikerek Magyarországon, az új stúdió munka, a vietnámi képeslap, próba IB, ez most tényleg szerelem, sérült gyerekek, készülődés a végzősök búcsúztatására, UWC Alumni bizottsági taggá választás, elkészült a: Szingapúr és Szingapúri Természet c. zenés fotóalbum, nemsokára vége, Indonézia csalogató, mélység és magasság, a Vietnam Airlines magyar pilótája, netán Spanyolország?, egymilliárd nő ébredése. ITT OLVASHATOD


45. FEJEZET: Meglepetés cikk Hannáról, amikor lepipál a lányom, a Dekorációs Bizottság Elnöke, Thaiföld egy rokonnal, a kockás fejű lány, újabb izgulni való: Dengue láz, UWCSEA videó, búcsú est, elkészült a Malaysia (Melaka) 2012. zenés-fotós Hanna film, Beszámoló: Malaysia, Tioman Islandról ( Biológia HL kutatómunka), interjú egy amerikai egyetemmel, egy lány aki túlélte az abortuszt, a világ legszebb repülőtere.

ITT OLVASHATOD

46. FEJEZET: A 163,63 méteres Bukit Timah lábánál, az első rézkarc, jövőre is service, Szingapúr története, ballagás, az utolsó közös móka, nyári tervek, 350 csomag, már a 2. óriási meretű Hanna alkotás az iskola falán, képtelen vagyok boncolni, utolsó séta a legjobb baráttal, jövőkép, múzeumozás, Greenpeace "napelemezés" Kínában, az UWCSEA East Campusa BCA Universal Design Mark Platinum díjat kapott, UWC-k, bosszankodás, Django-Django, Konfíciusz. ITT OLVASHATOD

47. FEJEZET: Jövő héten HAZAJÖN, végig a zöld folyosón, önkéntességért díj, dekorációs bizottság, lassan itt a vége, egy tanév: 7 helyszín, egy évnyi terv, "bárbekjú" és medencés party, a nagykövetségen, lélekmasszázs, világ utazás ügyesen, egy ember aki zenével gyógyít, a világ legszennyezettebb folyója, Anak Krakatau, kapszula háló, aludj baba aludjál, a rízsföld művészete. ITT OLVASHATOD

48. FEJEZET: Tanulmányi díj, Amur leopárd konzerváció matekosan, Hanna blog, frizbizés és spanyol ebéd, te már látványosan lebegsz, cápauszony és csecsebecsék, bosszútól fűtve, a gólyák és a szülői, infúzió, anyu szemmel, nem várt esemény+ezerrel tombol a Dengue láz is, indián.  ITT OLVASHATOD

49. FEJEZET: Hanna és az UWC hírlevél, a "titkosvirágcsokor", Griffháton, ezt írják róla, Magyarországi élmények (ilyen volt a nyár), Románia rémálommal fűszerezve, a lekváros fénymásoló toner, mondom, hogy a szobájában zongorázik, Ismét "Viszlát Magyarország" videó az ő szemével, UWCSEA Lib Dub, autós 
pokol. ITT OLVASHATOD 
50. FEJEZET: Anya és lánya egy kötetben, 269!, újra Szingapúrban, hasonló érzések és gondolatok, lelkiállapotom hullámzó kék vizén, új szobatársak, orientáció, mit jelent az unatkozás, Holi, karácsonyost játszunk, Ha lecsukom a szemem... ITT OLVASHATOD

51. FEJEZET:TÉNYEK, UWCSEA Alumni Bizottság, Hanna munkái a világ körül, Környezetvédelmi csoport, árvíz, skypolás szigorú szabályokkal, MUWCI fotó, ökológiai lábnyom és a vegánok, Szingapúr a rekordszámú milliárdosok hazája, Fukusima és ami senkit sem érdekel?, Changi Airport tervek, kutya akit oroszlánként tartottak, az új lakótelep, sokféle térkép, hol a legbarátságosabbak az emberek?, ha iskola?, nemsokára pihi.  ITT OLVASHATOD


52. FEJEZET: Nagykorú lett a Csöppem! ITT OLVASHATOD


53. FEJEZET: Anatómia rajzból-Fashion Industry, szülinap meglepetésekkel, Malaysia:Desaru, Az a nagy bőrönd, "egy hónapon belül remélhetőleg tudunk skypolni", anyuka félretéve, matek hatos, félévi biz, Fegyenc-edz a lányom, magyar egyetemek mennek Szingapúrba, lánc-lánc-magyar tánc, szocializáció fél szavakkal, remegő kezes prezentáció, "már most tudom, hogy hiányozni fog minden". pozitív szocializáció, International Peace Day, Valuska, mutasd meg!, Norvégilyen, Atlantic College, darázscsípés általi halál, érdekességek: Indonézia, India, Japán. ITT OLVASHATOD
54. FEJEZET: Akiknek..., SAT vizsga kipipálva, EE ünneplés, Már majdnem skypoltunk, UWC születésnap, A világon a legtöbb "villám tevékenység": Szingapúrban van, Száj és körömfájás vírus, MUWCI, UWCRCN, Hello Kittys kontaktlencse, Rengeteg érdekesség Ázsiából.ITT OLVASHATOD

55.FEJEZET: Egyensúlyozva egy szörnyű katasztrófa peremén ITT OLVASHATOD

56. FEJEZET:" Világ körüli világért lázadás" és nemzetközi iskolák rajzkiállítása, A szülinapra szánt meglepetés, UN Ninght 2013. Singapore, Boldogság az istállóban, Standard matek esszé 98%-ban kipipálva, Őszi szüneti élmények Szingapúrban, A világ legkülönlegesebb tematikus parkjában, Múzeumi érdekességek, UWC Maastrich hírek, UWC Atlantic College alakítás, Malala, Megvilágosodni bárhol lehet!, UWC és Velux ösztöndíj, Érdekességek ÁzsiaITT OLVASHATOD

57. FEJEZET: On-line Hanna galéria és cikk, Amikor a dédimamánk híres lett Szingapúrban, Újabb stúdió munkák és amikor felhasználják a Hanna rajzokat az UWCSEA-s rajz oktatásban, XXI. századi tanulás nemzetközi díj 2013., VideJó UWCSEA, Filmforgatás, A bundás sárgarigó, Szingapúr miniszterelnökénél, Ami még történt..., Egyetemi tervek, Majdnem Ázsiában jártam, Szingapúri eső, UWC iskolák még, ÉrdekességekITT OLVASHATOD

58. FEJEZET: Nemzetközi képzőművészeti kiállítás Szingapúr, Szingapúr jelöltje Hanna, Így néz ki egy IB HL ART füzet, Dédi a világ körül, Reagálás a cikkre, Are you crazy?, Penész, Címszavakban, Kambodzsából tudósít Árpi: Esküvő, Amikor a természet nem kérdez, Milyen egy UWC-s diák átlagos napja, UWC iskolák még, Nelson Mandela, Érdekességek.
ITT OLVASHATOD

59. FEJEZET: Hanna jött Magyarország! ITT OLVASHATOD

60. FEJEZET: Most engedtem el teljesen a lányomat, Újabb siker: UWCSEA ART díj, Orvos vagy művész?, Macskatorta, Ez már régen több mint egy teljes ösztöndíj, Kígyós vendégség, UWCSEA magazin, Egy volt UWCSEA-s önkéntes munkája, Vizsgaidőszak, CultuRama 2013, Az emberi jogok világnapja, Tornádó Szingapúrban, Érdekességek.ITT OLVASHATOD

61. FEJEZET: Egy különleges fejezet - különleges képekkel, Kambodzsáról.(Társ szerző: Karsay Árpád ) ITT OLVASHATOD

62. FEJEZET: Kuala Lumpurban, UWC Örményország/Németország, UWCSEA projekt week 2013. video, Ami még történt, Érdekességek. ITT OLVASHATOD

63. FEJEZET:  Visszajelzések az egyetemektől, Új "háziállat", A legrendezettebb szoba cím, Fásítási program, Az UWCSEA ismét terjeszkedik, Újabb munkák, Hanna levél, Hanna honlap, Majdnem tragédia a vulkánkitörés miatt, Történések, Elpazarolja-e Magyarország a tehetségeit, Érdekességek.ITT OLVASHATOD

64. FEJEZET: Történések, És még csodálkozom, hogy folyton beteg?, Az UWC és az Oscar díjra jelölés, Lélekböffentés, Elmegyek-elmegyek hosszú útra megyek, Opus 2014, Estélyiben a lányom, Álmodozott a jövőbeni otthonáról, Az eltűnt repülőgép, Afrika hét, Pálcika történet, Megrázó esküvői fotók, Nyugati és Keleti kultúra közötti különbségek a rajz eszközeivel, Happy in Singapore, Érdekességek. ITT OLVASHATOD

65. FEJEZET: Dupla szingapúri ösztöndíj, Történések (Ház vacsora, varró néninél járt, Holli-zás, Most szünet következik, ART show, Túlélési akadálypálya, Dance show, Krónikussá vált egészségügyi problémák, Amikor anyuka beleássa magát az USA és Kanada egészségbiztosítási rendszerébe, Meghalt egy fiú, Az eltűnt repülőgép történetének folytatása, Érdekességek. ITT OLVASHATOD

66. FEJEZET:Hanna ment Kambodzsa. ITT OLVASHATOD

67. FEJEZET: Hova tovább az érettségi után? Hanna iskolája, UWC Norvégia, UWC Örményország, Az új kínai UWC tervei, Eltűnt maláj repülőgép hírek, Érdekességek.ITT OLVASHATOD

68. FEJEZET: Elnyerte a legjobbnak járó: Gavin Waddel ART díjat, Mind a két lányomnak sikerült, Az én Anyák napom, Vége a sulinak-beszámoló az érettségiről, Bolondballagás, Hippi szülinapoztak, Leavers day-leavers night, II. Erzsébet királynő ellátogatott az UWC Atlanticbe, Érdekességek. ITT OLVASHATOD
69. FEJEZET: Érettségi, Ballagás Szingapúrban, A tanárai - róla, utószavak  ITT OLVASHATOD

A TÖRTÉNET FOLYTATÓDIK AZ USA-BAN, DE EGY MÁSIK BLOGBAN:

ITT








































Nincsenek megjegyzések: